Esketés összeszorított fogakkal
Mint minden intézménynek, így az egyháznak is vannak humoros történetei. Egyházközségek papjai, lelkészei fehér asztal mellett el-elanekdotáznak gyülekezeteikben "lött" dolgokról. Biztosan ugyanezt tezik az egyháztagok is.
Biztosan sokszor elmondhatták Érkeserűben is azt az érdekes esetet, amikor valaki lámpalázában kissé melléfogott s aztán...
...Aztán a népes násznép-gyülekezet kuncogott. Az eskető lelkész pedig (hogy hangosan el ne röhögje magát) összesszorított fogakkal mondta tovább az esküszöveget, amelyet a vőlegény halálos komolysággal hangosan és szószerint ismételt.
Azaz, hogy nem egészen ismételt...
Ma már nincs az élők sorában Ásztai Árpád, a korabeli tagbaszakadt vőlegény, akitől nemigen szerettem volna egy számomra leakasztott pofont emlékeim közé sorolni. De nem is tartozott a bakafántoskodók közé, mert tekintélyt parancsoló alakja miatt nemigen kötekedtek vele.
Tény az, hogy vele is megesett, amit az agglegényeken kívül senki sem kerül el. Megházasodott. Megházasodott, pedig nem egy lakodalmon nótázva együtt énekeltük:
"Nem házasodom meg soha,
Nem leszek asszony bolondja.
Hogy ingem egy asszony
Egzecíroztasson,
Olyan nincs!
Nem is volt!
De nem is lesz a sifonérba'. "
Hogy aztán kettőnk közül ki lett hamarabb "aszonybolondja", már nem tudom. De nem is lényeges ez...
Tény az, hogy hatalmas nésznép követte a templomba, illetve hallgatta az esketési szertartást. Aztán az esküszöveget is, amelyet Érkeserűben is előbb a pap modott el, majd a vőlegény, illetve a menyasszony mondotta —rendszerint — ugyanazt.
Én is mondom...Árpád is mondja. Bátran és hangosan.
Egyszer aztán... Ajaj!
Mondom a soron lévő mondattöredéket: "...egy, örök, igaz Isten...". Mire Árpád mennydörgő basszussal: "... egy, öreg, igaz Isten..."
A padsorokban kuncogás, köhécselés, orrfúvás, szisszentés. Illetve mindezekből jócskán. Én legszívesebben hahotára fakadtam volna, de nem lehetett. Így összeszorított fogsorral folytattam. Árpád komolyan és határozottan követett. Több bakot nem lőtt.
Na, még a' kellett vón'!
Nem tudom, hogy aztán hány évig járta a közmondás, hogy "megesküdött, mint a nagy Ásztai az öregistenre", mert én aztán elkerültem előbb-utóbb, de a lakodalom után pár nappal öszetalálkoztunk az utcán s akkor elmondtan nenki, hogy alaposan kibabrált velem. Azt is elmondtam, hogy hogyan, de nem hitte.
Ekkor azt mondtam, hogy érdeklődje meg a faluban, vagy a kár a kedves hitvesétől s ha neki van igaza, akkor én adok egy demizson bort, ha nekem, akkor én kapok ugyanannyit.
Mivel Érkeserűben akkortájt hetente csak egyszer mentek ki borért a Pincevölgybe, a következő szombaton beállított Árpád a borral és letette szótlanul. Talán kissé röstellkedett is, de megvígasztaltam azzal, hogy remélem többé ilyesmi nem fordul elő vele... Mármint az úrasztalánál.
Mint minden intézménynek, így az egyháznak is vannak humoros történetei. Egyházközségek papjai, lelkészei fehér asztal mellett el-elanekdotáznak gyülekezeteikben "lött" dolgokról. Biztosan ugyanezt tezik az egyháztagok is.
Biztosan sokszor elmondhatták Érkeserűben is azt az érdekes esetet, amikor valaki lámpalázában kissé melléfogott s aztán...
...Aztán a népes násznép-gyülekezet kuncogott. Az eskető lelkész pedig (hogy hangosan el ne röhögje magát) összesszorított fogakkal mondta tovább az esküszöveget, amelyet a vőlegény halálos komolysággal hangosan és szószerint ismételt.
Azaz, hogy nem egészen ismételt...
Ma már nincs az élők sorában Ásztai Árpád, a korabeli tagbaszakadt vőlegény, akitől nemigen szerettem volna egy számomra leakasztott pofont emlékeim közé sorolni. De nem is tartozott a bakafántoskodók közé, mert tekintélyt parancsoló alakja miatt nemigen kötekedtek vele.
Tény az, hogy vele is megesett, amit az agglegényeken kívül senki sem kerül el. Megházasodott. Megházasodott, pedig nem egy lakodalmon nótázva együtt énekeltük:
"Nem házasodom meg soha,
Nem leszek asszony bolondja.
Hogy ingem egy asszony
Egzecíroztasson,
Olyan nincs!
Nem is volt!
De nem is lesz a sifonérba'. "
Hogy aztán kettőnk közül ki lett hamarabb "aszonybolondja", már nem tudom. De nem is lényeges ez...
Tény az, hogy hatalmas nésznép követte a templomba, illetve hallgatta az esketési szertartást. Aztán az esküszöveget is, amelyet Érkeserűben is előbb a pap modott el, majd a vőlegény, illetve a menyasszony mondotta —rendszerint — ugyanazt.
Én is mondom...Árpád is mondja. Bátran és hangosan.
Egyszer aztán... Ajaj!
Mondom a soron lévő mondattöredéket: "...egy, örök, igaz Isten...". Mire Árpád mennydörgő basszussal: "... egy, öreg, igaz Isten..."
A padsorokban kuncogás, köhécselés, orrfúvás, szisszentés. Illetve mindezekből jócskán. Én legszívesebben hahotára fakadtam volna, de nem lehetett. Így összeszorított fogsorral folytattam. Árpád komolyan és határozottan követett. Több bakot nem lőtt.
Na, még a' kellett vón'!
Nem tudom, hogy aztán hány évig járta a közmondás, hogy "megesküdött, mint a nagy Ásztai az öregistenre", mert én aztán elkerültem előbb-utóbb, de a lakodalom után pár nappal öszetalálkoztunk az utcán s akkor elmondtan nenki, hogy alaposan kibabrált velem. Azt is elmondtam, hogy hogyan, de nem hitte.
Ekkor azt mondtam, hogy érdeklődje meg a faluban, vagy a kár a kedves hitvesétől s ha neki van igaza, akkor én adok egy demizson bort, ha nekem, akkor én kapok ugyanannyit.
Mivel Érkeserűben akkortájt hetente csak egyszer mentek ki borért a Pincevölgybe, a következő szombaton beállított Árpád a borral és letette szótlanul. Talán kissé röstellkedett is, de megvígasztaltam azzal, hogy remélem többé ilyesmi nem fordul elő vele... Mármint az úrasztalánál.
