Keresztelés víz nélkül?
Hogy "hányban" volt, már nem emlékszem, de arra sem, hogy az évnek melyik szakaszában. Lehetett úgy aratás után, de inkább káposztaborulás előtt. Szép, napos vasárnap volt. Az irodában végeztem vasárnapi teendőimet. A pap ugyanis a nyugalom napját a legserényebb ténykedésben tölti el. Gyülekezeti hírdetésseket írhattam tán, vagy még "abrakoltam" egy kicsit a hegy alatt, amikor két harangszó között bejött Menyus /1/ Kiss Sanyi a harangozó emlékeztetett az aznapi keresztelőre.
Enyhén langyos vízzel telt keresztelőedényt töltöttem meg emlékezetem suzerint s oda is adtam Sanyi bácsinak, aki annak rendje s módja szerint be is vitte a kannát a templomba s azt az úrasztalára helyezve a keresztelési tálkába letakarta a keresztelőterítővel, hogy aztán fölmenve a toronyba "elhegedülje" a soron következőt.
Amikor összehúzta a harmadikat, mint máskor is, beharangozás után a helyi szokás szerint bevonltam a templomba. Utánam a presbitérium.
Templomos nép volt az érkeserűi és istenfélő. Voltak is szép számmal. Így, kereztelés alkalmával meg méginkább jöttek, mert a kevésbbé templomos rokonság is elment.
Istentisztelet után sor kerül akereztelési szertartásra, majd magára a keresztelésre is. Miközben kicsomagolják a gyermek fejét én leszedem a leplet a keresztelőedényről és kézbeveszem a kannát. Meglepődve veszem észre, hogy sokkal könnyebb a megszokottnál. Fölnyitva a fedelét látom, hogy üres. Üres, de a kanna alja nedves. Ez pedig azt jelenti, hogy megtöltve hozták be. Még akkor is, ha Menyus, aki nagykópé volt a megviccelés terén, az istentisszteleti kérdésekben nem csinált soha semmi tisztességtelent.
Mit volt mit tennem, mint rövidem közöltem a gyülekezettel, hogy a kanna valamilyen okból "kiszáradt", de amíg az egyházi megtölti a közeli ártézikútból, elénekelőnk egy éneket.
Szakács Gyula bácsi, az öregedő szárazkántor már be is mondta az éneket már kezdte is.
Megtörtént a friss, de nem hideg vízzel a keresztelés és véget ért a szertartás is.
Aztán annyi kiszüremlett lassacskán, hogy a templomos pulyák valamelyike (talán épp az egyik Menyus-csemete? Nem állítom) kiitta a keresztvizet a kannából.
Biztosan jót nevetett a markába, illetve nevettette meg cimboráit is, amint aztán mi is csak derültünk az eseten, mint humoros közjátékon.
Hogy "hányban" volt, már nem emlékszem, de arra sem, hogy az évnek melyik szakaszában. Lehetett úgy aratás után, de inkább káposztaborulás előtt. Szép, napos vasárnap volt. Az irodában végeztem vasárnapi teendőimet. A pap ugyanis a nyugalom napját a legserényebb ténykedésben tölti el. Gyülekezeti hírdetésseket írhattam tán, vagy még "abrakoltam" egy kicsit a hegy alatt, amikor két harangszó között bejött Menyus /1/ Kiss Sanyi a harangozó emlékeztetett az aznapi keresztelőre.
Enyhén langyos vízzel telt keresztelőedényt töltöttem meg emlékezetem suzerint s oda is adtam Sanyi bácsinak, aki annak rendje s módja szerint be is vitte a kannát a templomba s azt az úrasztalára helyezve a keresztelési tálkába letakarta a keresztelőterítővel, hogy aztán fölmenve a toronyba "elhegedülje" a soron következőt.
Amikor összehúzta a harmadikat, mint máskor is, beharangozás után a helyi szokás szerint bevonltam a templomba. Utánam a presbitérium.
Templomos nép volt az érkeserűi és istenfélő. Voltak is szép számmal. Így, kereztelés alkalmával meg méginkább jöttek, mert a kevésbbé templomos rokonság is elment.
Istentisztelet után sor kerül akereztelési szertartásra, majd magára a keresztelésre is. Miközben kicsomagolják a gyermek fejét én leszedem a leplet a keresztelőedényről és kézbeveszem a kannát. Meglepődve veszem észre, hogy sokkal könnyebb a megszokottnál. Fölnyitva a fedelét látom, hogy üres. Üres, de a kanna alja nedves. Ez pedig azt jelenti, hogy megtöltve hozták be. Még akkor is, ha Menyus, aki nagykópé volt a megviccelés terén, az istentisszteleti kérdésekben nem csinált soha semmi tisztességtelent.
Mit volt mit tennem, mint rövidem közöltem a gyülekezettel, hogy a kanna valamilyen okból "kiszáradt", de amíg az egyházi megtölti a közeli ártézikútból, elénekelőnk egy éneket.
Szakács Gyula bácsi, az öregedő szárazkántor már be is mondta az éneket már kezdte is.
Megtörtént a friss, de nem hideg vízzel a keresztelés és véget ért a szertartás is.
Aztán annyi kiszüremlett lassacskán, hogy a templomos pulyák valamelyike (talán épp az egyik Menyus-csemete? Nem állítom) kiitta a keresztvizet a kannából.
Biztosan jót nevetett a markába, illetve nevettette meg cimboráit is, amint aztán mi is csak derültünk az eseten, mint humoros közjátékon.
/1/ Mivel Érkeserűben sok a Kiss nevű ember, de Kiss Sándor is volt néhány, a Menyus nevet megkülönböztetésül kapta a család. A harangozónak az apja vagy nagyapja volt Menyhárt vagy Manyhért, azaz Menyus.
/2/ Ez az írás az első visszaemlékezés, amely a 2004 február 1-i érkerűi látogatásom után született.
/2/ Ez az írás az első visszaemlékezés, amely a 2004 február 1-i érkerűi látogatásom után született.
